SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapította: Seress Ödön 1996

     2017. július 11-14 - én a sárospataki református gyülekezet emlékkirándulást szervezett Genfbe, a reformáció fellegvárába.
Alapítványunk pályázott erre az útra, 900000 Ft-ot nyertünk, ezért mindössze 38000 Ft-ot fizettünk erre a nagyon szép és tanulságos kirándulásra.
Huszonkilencen indultunk el, két nagyon hozzáértő és lelkiismeretes sofőr vezette az autóbuszunkat.
       Budapest-Bécs-Linz-München útvonalon haladtunk, gyönyörű tájakat láttunk, nagyon jó volt a hangulat. Már az autóbuszon elkezdtünk beszélgetni egymással, ismerkedtünk, imádkoztunk, igehirdetéseket hallgattunk, zsoltárokat énekeltünk. Nagytisztelendő Úr és felesége, nagytiszteletű asszony, valamint Pándy - Szekeres Anna tiszteletes asszony szinte folyamatos "agytornában" részesített bennünket, egyháztörténeti előadásokat hallgattunk a reformációról, Kálvin János életéről, eszméiről, Lutherrel való vitáiról és eszmecseréiről, a reformáció hatásairól Európa államaira és hazánkra.


       Az idő szinte rohant, észre sem vettük és Augsburgba érkeztünk, ahol tranzitszállásunk volt a Slamba Hotelben. A társaság egy része, köztük jómagam is városnézésre és sétálni indultunk, majd egy bajor sörözőben beszélgettünk, más útitársak inkább pihenni tértek.
Másnap reggel felfrissülve és lelkesen folytattuk utunkat. Istennek hála délután 5 órára megérkeztünk Genfbe. A szállásunk Ferney-Voltaire -ben, Franciaországban volt egy kellemes kis motelben Genftől tíz km-re. Hamar elfoglaltuk szobáinkat, majd buszra pattantunk és bementünk Genfbe esti városnézésre. A gyönyörű Genfi tavat megcsodálva megnéztük a szökőkutat (Jet d'Eau), a virágórát, az angolparkot, majd felültünk néhányan az óriáskerékre, és a magasból csodáltuk a város szépségeit. Ezután az óvárosban sétálgattunk, megkóstoltuk a finom genfi sört és fagylaltot, majd este indultunk vissza a szállásra. Vacsora után a szállás melletti "dombnál" találkoztunk, beszélgettünk, ismerkedtünk.
      Másnap  a finom reggeli elfogyasztása után felkerekedtünk és elkezdtük városlátogatásunkat Genfben. A Szent Péter Katedrális-Kálvin Temploma volt az első uticélunk. Itt prédikált Kálvin János, nagy reformátorunk, megcsodáltuk a gyönyörű templomot, Kálvin székét, zsoltárokat énekeltünk, imádkoztunk, ismerkedtünk más nemzetiségű hittestvérekkel.
       Ezután Kálvin Múzeumát látogattuk meg, amely szintén nagy élményt nyújtott mindnyájunk számára, betekintést nyertünk a Biblia nyomtatásának rejtelmeibe,a nagy reformátorok Kálvin és Luther vitáit is szinte élőben nyomon követhettük.
       Kis csoportunk fáradtan, de lelkesen lesétált a Reformáció Emlékművéhez, amely csodálatos élmény volt mindnyájunk számára. Ez  az emlékfal is Kálvin János és más reformátorok nevéhez köthető, a városból kiindult reformáció nemzetközi kisugárzására emlékeztetett.
       A délutáni órában hajókiránduláson vettünk részt a Genfi tavon, amely szintén mindenki számára felejthetetlen volt.
       A városnézés után visszatértünk szállásunkra, majd "búcsúestét " tartottunk, falatoztunk, beszélgettünk, énekeltünk.
       Július 14.-én, pénteken reggeli után indultunk el haza Sárospatakra. Hosszú volt az út, de mindenki feltöltődve, élményekkel telve és hitben megerősödve, egészségesen érkezett haza!
        Számomra  ez a kirándulás nemcsak a csodaszép látnivalók miatt volt különleges, hanem úgy érzem, hogy Isten segítségével mindnyájan erősödtünk hitünkben, ugyanakkor a Szentlélek által  közelebb kerültünk egymáshoz. Fontosnak tartom azt, hogy gyülekezetünk tagjai jobban megismerjék egymást, és az Úr Jézus Krisztus áldásával hitben és szeretetben egyre nagyobb református közösséget alkossunk Sárospatakon.



Dr. Bagoly Emese
presbiter, kuratóriumi tag

 
Hitéletünk reformációja-Emlékkirándulás Genfbe 2017.07.11-17.
Sárospataki Református Egyházért Alap
A Reformációért Emlékbizottság 900.000 Ft
támogatásával valósult meg.

Darányi Lajos püspök emléktáblája


 

Alapítványunk támogatta az emléktábla készítését. Darányi emléktábla a Kossuth u. 18. sz alatt látható a parókia melletti épület falán. A kő Magyarvistáról (Erdélyből) származik, ott készítették az emléktáblát.

Ifjúsági énekeskönyvek beszerzése


 

Az énekeskönyvek 2014. év tavaszán kerültek beszerzésre azzal a céllal, hogy a fiatalok körében végzett munkát elősegítse, a bennük lévő énekek közelebb állnak a fiatalok lelkivilágához.