SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapította: Seress Ödön 1996

A REB-17-PROG-0143 pályázati azonasítóval jelzett "Hitéletünk reformációja-Emlékkirándulás Genfbe " című program a tervezettnek megfelelő időben és létszámmal sikeresen lezajlott.
 
Részletes fényképes beszámolót hamarosan mellékelünk.
 

Darányi Lajos püspök Emléktáblája

Alapítványunk támogatta az emléktábla készítését. Darányi emléktábla a Kossuth u 18. sz alatt látható a parókia melletti épület falán. A kő Magyarvistáról (Erdélyből) származik, ott készítették az emléktáblát.

Ifjúsági énekeskönyvek beszerzése

Az énekeskönyvek 2014. év tavaszán kerültek beszerzésre azzal a céllal, hogy a fiatalok körében végzett munkát elősegítse, a bennük lévő énekek közelebb állnak a fiatalok lelkivilágához.