SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapította: Seress Ödön 1996

A cserkészcsapat megalapítója Szabó Lajos teológiai hallgató, a Sárospataki  Teológiai Akadémia későbbi professzora volt. A magalakulás éve 1924, a Magyar Cserkészszövetség 1926-ban vette nyilvántartásba. A sárospataki református gyülekezet által fenntartott közösséget a kommunista hatalom 1948-ban betiltotta.
 
A csapat újraalakulását Ablonczy Béla lelkipásztor cserkésztiszt  kezdeményezte 1993-ban, a Magyar Cserkészszövetség 1995-ben vette nyilvántartásba. Jelenlegi parancsnoka v. Újlaki Csaba presbiter, cserkésztiszt. A csapat tagjai minden évben részt vesznek nemzeti ünnepeink egyházi és városi alkalmain, nyaranta saját tematikus táborokat tartanak.A cserkészek eljutottak az országos nagytáborokba is, ilyen volt a 2000. évi esztergomi Millenáris Emlétábor, a 2011-es cserkész vezetésű, zánkai Erzsébet-tábor és a 2012-es ócsai Nemzeti Nagytábor. Két cserkészünk részt vett az angliai cserkész világtalálkozón is.
 
A sárospataki református gyülekezetnek és a Fenntartó Testületnek köszönhetően, a Református Ifjúsági Ház épületében saját cserkészotthonunk van, ahol szombatonként tartju foglalkozásainkat. Célunk: " Isten, Haza, embertárs szolgálata" ( v.Újlaki Csaba cserkésztiszt, csapatparancsnok)

Darányi Lajos püspök emléktáblája


 

Alapítványunk támogatta az emléktábla készítését. Darányi emléktábla a Kossuth u. 18. sz alatt látható a parókia melletti épület falán. A kő Magyarvistáról (Erdélyből) származik, ott készítették az emléktáblát.

Ifjúsági énekeskönyvek beszerzése


 

Az énekeskönyvek 2014. év tavaszán kerültek beszerzésre azzal a céllal, hogy a fiatalok körében végzett munkát elősegítse, a bennük lévő énekek közelebb állnak a fiatalok lelkivilágához.